Tihany története egészen az őskorig nyúlik vissza. Itt található Magyarország egyik legrégebbi földvára, melynek nyomai ma már alig megtalálhatóak. A falu akkor indult fejlődésnek, amikor I. András megalapította a bencés apátságot 1055-ben, ami egyben végső nyughelyül is szolgált az alapítónak, sírja ma is látható az apátság altemplomában. I. András a győzelmek emlékére és családi sírhelye építése céljából kezdte el Tihanyban a templom építését.

 Az építkezés 1055-ben fejeződött be, ekkor készült el az alapítólevél is, amely a legrégibb eredetiben megmaradt magyarországi oklevél. Ebben van a legelső összefüggő magyar mondatrész is: „feheruuaru rea meneh hodu utu rea”, azaz: Fehérvárra menő hadi útra. Ezen kívül még közel száz magyar szót, ragot, képzőt tartalmaz ez a páratlan értékű oklevél. A templomot Szűz Mária és Szent Ányos tiszteletére építették.

A középkori tihanyi templomról nem sok adatunk maradt meg. A meglévőkből arra lehet következtetni, hogy egyhajós, torony nélküli, egyenes szentélyzáródású volt. Az I. András alapította monostorról tudjuk, hogy a XIII. században átépítették, a XV. században pedig késő gót stílusban felújították. A török háborúk során erődített hellyé alakították át, és a birtokokkal együtt katonai igazgatás alá került.

Igazi változást hozott az apátság életében, amikor a pannonhalmi főapát Grasso Vilibaldot nevezte ki tihanyi apátnak. Az új templomot a középkori alapfalakra építették. Elkezdték egy új, a korábbinál nagyobb rendház építését is. A munka lassan haladt, végül 1735-ben készült el az épület, de egy év múlva újra romokban hevert; 1736. november 26-án hatalmas tűz ütött ki, s a falakon kívül minden odaveszett. Grasso apát rögtön hozzáfogott a templom helyreállításához, de a munka nagyobb része utódjára, az 1740-ben apátnak kinevezett Lécs Ágoston maradt.

1754-re teljesen készült el a barokk stílusban épített templom. Hossza 46, szélessége 16 méter volt, tornyai 35 méter magasak. Az épület 80 méterrel van a Balaton szintje fölött. Még ma is kiemelkedik a már beépült hegyoldalból, a XVIII. században pedig a kopár hegyen ennél is impozánsabbnak tűnhetett. A rendszerváltás előtt állami tulajdonban lévő apátságot 1993-ban kapta vissza a bencés rend.

A templom belsejének művészien kidolgozott berendezéseit Stuhlhof Sebestyén, egy Ausztriából származó mester készítette 1754-1779 között: az oltárokat, a szószéket, az orgonaszekrényt, a karzatrácsot, az oratórium stallumait és a sekrestye bútorait.

A király (I. András) kriptája, amely a templom szentélye alatt van, eredeti formájában maradt meg. A 9-10 méter széles helyiséget három-három faragott hengeres oszlop három kis hajóra osztja. Négy oszloplábának belső részét lefaragták, valószínűleg a király sírjának kialakításakor.

A templom, miként a régi templomok, a felkelő naphoz igazodik. Az évszázadok során pusztulás és újjáéledés többször osztályrésze volt. Az alapító király, I. András sírja becses emlékhelye a mai Magyarországnak. Az altemplom – Király kripta – egyik legértékesebb középkori építménye a mai Magyarországnak. A gazdag díszítésű barokk templom annak a korszaknak a tanúja, amely a pusztulás után az újjáéledésről beszél. A templom nem csupán művészettörténeti emlék, valódi szakrális hely, szellemi központ.

• Category Title